Változás. Nem csak szöveg!

Elég a hisztiből.
Idáig tartott. Már tegnap elkezdtem változtatni a dolgokon.
Igen, fulladoztam. Igen, feleslegesen, óriási terhet cipeltem. És igen: beláttam, hogy segítségre van szükségem.
Van néhány elvem, amihez ragaszkodom. Az egyik így hangzik: attól, mert az életed egy területén valamikor kudarcot vallottál, még nem jelenti azt, hogy teljes egészében rossz ember vagy, vagy az egész életed kudarcra van ítélve. Ezt sehol sem olvastam, de azt tapasztaltam- MAGAMON IS -hogy ha valamit elrontok ( vagy más szúrta el... ) úgy érzem, minden elromlott. Pedig ez óriási hülyeség.
A másik: igenis kell, hogy az ember bízzon valakiben. Kell valaki, aki ha rád néz talán a gondolataidat is kitalálja, ismeri minden arckifejezésedet, és ha tanácsot kérsz tud, és fog adni neked. Méghozzá olyat, amit ha betartasz tényleg javíthat a helyzeteden, mert ismer, lát téged, és elég intelligens ahhoz, hogy ne csak közhelyeket szajkózzon.
Én megtaláltam -azaz nem is kellett keresnem, mivelhogy ő szült engem... Szóval nagy szerencsém van. És ő fog segíteni, hogy kihúzzam magam a bajból.
Bizony: én, saját magamat. Tökéletesen együttműködöm, és elég lelkes vagyok, mert ha tényleg sikerül segítenem magamon, egy egészen új életszemléletet tudok kialakítani magamnak. Jobban megismerem magam, és az értékrendemet ( amivel most sincs semmi baj, azonkívül, hogy én nem tudom, hol szerepelek benne... ) helyesebben kezelem.
Az életemből valahogy eddig mindig kimaradtam. Mindig másokkal törődtem. Ez egyik sem múlt idő még sajnos, de azon vagyunk, hogy megváltozzon.
Mindenki bánata fontosabb volt a sajátomnál.
Ha gonosznak mondtak, annak éreztem magam. Ha nem volt igaz, akkor is.
Gyakran kerülten elmondhatatlanul megalázó és fájdalmas helyzetekbe, melyeket még csak fel sem fogtam, le sem reagáltam. Magammal szemben érzéketlen lettem, csak mindenki más bánatára nem.
Én is rontok el dolgokat. Azokért felelősséget vállalok, nem hárítom másra. Magam körül látok önsajnálatban tocsogó embereket. Nem rosszak, de nagyon zavarnak. Van, aki közülük próbál változni, van, aki csak szajkózza tovább a semmit. Mégis, minek? Ha szomorú vagyok, mire vágyom? Boldogságra. De ez nem megy magától. Ezért tenni kell, hogy a dolgok úgy álljanak.
És én teszek érte.