Tavasz

Tavaszodik.
Igen, én is észrevettem. A téli hónapokban úgy érzem, mintha téli álmot aludnék. Nyugodtabb vagyok, mint általában, kicsit...érzelemmentesebb. Aztán tavasszal a természettel együtt ébredek én is. Egyik reggel iskolába menet, fülemben az elmaradhatatlan mp3 lejátszó valami dögös, izgalmas zenével, én pedig séta közben érzem, hogy összeszorul a gyomrom az izgalomtól. Eszembe jut egy gondolat, és a vártnál erősebben hat rám, minden érzékemre egyszerre. A lábam remegni kezd, egyre jobban sietek, nem tudom abbahagyni a mosolygást. A zenét teljes hangerővel hallgatom, és legszívesebben kikiabálnám a világnak, mennyire nagyon, mennyire őrülten boldog vagyok. Közben süt rám a nap, a szél fújja a hajamat, én pedig csak megyek, mintha semmi sem állíthatna meg, ezt az érzést pedig örökre a magaménak tudhatnám.
Aztán beérek az iskolába, próbálok visszatérni a "rendes" kerékvágásba, lekapcsolom a zenét, megnyugszom, más dolgokra koncentrálok. Vagyis...próbálok koncentrálni.
Igen, rám így hat a tavasz. Felébreszt a kábulatból, újra élni, érezni kezdek. Kevés nyugalom, csak a pezsgés, izgalom, és az öröm, hogy végre megint érezhetem mindezt.
Érthetetlen boldogság, bizonyára a napfény és a tavaszi levegő okozza. Esetleg valami más biológiai vagy lelki oka van. Biztosan ettől jókedvűbbek az emberek tavasszal...
Nem igazán értem, mitől van ez, de nem is akarom érteni. Miért kellene mindenre magyarázat? Teljesen felesleges. Elég nekem az érzés fensége.