Balatonszéplak

Egy hetet nyaraltunk a családommal Balatonszéplakon. Nagyon jó volt! A szüleim egész mások voltak, mint itthon, nagyon jót tett nekik egy hét pihenés. Na jó, apuból néha kibújt a diktátor, de nagyon aranyos, vicces és kedves volt a héten. Sokat úszkáltunk a csodálatos, szépséges, langyos Balatonban, ami a szívem csücske már egész pici korom óta. A nyaralóban mintha megállt volna az idő, csak én változom minden évben. Mindig kíváncsi vagyok, hogy jövőre amikor ott nyaralok min leszek túl, mennyit változom majd... és feltett szándékom egyszer majd a gyerekem és a férjem is odavinni. De ez még a jövő zenéje. Elég sokan voltunk, mert eljött apu testvére és annak négy gyereke is. Nagyon édesek voltak, bár voltak veszekedések a gyerekek között, és néha túl nagy volt a nyüzsgés, de hát ez vele jár. A gyerekek gyakran értelmesebbek, mint a felnőttek, hálásabbak és sokkal kevésbé hisztisek... ezt is volt alkalmam tapasztalni. Na mindegy, ez van.
Még sokszor vissza fogom sírni ezt a hetet az biztos. Ma alig tudtam aludni. Mi Széplakon a húgommal és a barátnőmmel egész héten sátorban aludtunk. Nagyon jó volt úgy aludni, hogy mellettünk hallottuk a bogarak halk ciripelését, és jó idő is volt. Nem mondom, azért akadtak kevésbé jó dolgok is, ugyanis az öcsém egész héten lázas volt, és egy-két rövidebb betegségen is átestünk, de egyik sem volt nagyon vészes. A másik ami nem volt jó, hogy összevesztünk anyuval. Szerencsére ez a dolog elég rövid ideig tartott. Szerinte (meg úgy mindenki szerint) túlságosan érzelmes és naiv vagyok. És mindenkinek hiszek, és túl sokat tűrök el, de túl hamar megsértődöm butaságokon. És a becsületszó csak nekem szent és sérthetetlen, a többiek csak azért mondják, hogy megnyugtassanak, nem feltétlenül kell igaznak lennie. Én azt mondtam, hogy mióta az eszemet tudom ilyen vagyok, de ha valaki szeret engem, annak így kell engem elfogadnia, mert ez a rossz tulajdonságom egyben jó is. Ha valakinek van valami baja, vagy szomorú, rám egész biztos mindig számíthat, és egyáltalán nem vagyok haragtartó. Gyűlölök másokat bántani, akár akarva, akár akaratlanul. Úgy pedig nem tudok élni, hogy mindenki minden szavában a hazugságot keressem, hiszen így hogy is bízhatnék bárkiben is? Azt mondta, rózsaszínű felhőcske vagyok. Na szép. A komoly 19 éves felnőtt, logisztikus tanuló. Na mindegy, ilyen vagyok. Van aki éppen emiatt a jó/rossz tulajdonságom miatt szeret. Ami nem is csak egyszerű tulajdonság, hanem a személyiségem része. Számomra elhagyhatatlan, felülbírálhatatlan, megváltoztathatatlan. Egész héten ezen tűnődtem. Nagyon féltem, hogy hátha nem lehetek rendes felnőtt emiatt, mert nem vagyok elég talpraesett. Hallottam, ahogy apa azt mondja, túltengenek bennem az érzések, és a fejemet nem is használom, ezzel ő nem tud mit kezdeni. Nagyon rosszul éreztem magam emiatt. Aztán utolsó nap eszembe jutott valami. Akik rólam ezeket mondták, mind közel állnak hozzám, és nem rosszindulatból mondták, csak hogy védjenek egy kicsit. Emellett -ami a legmegnyugtatóbb az egészben- nekik szintén vannak rossz tulajdonságaik. Nem vagyok rosszabb náluk, csak másban vagyok vacak. Van köztük makacs, aki nem hajlandó másnak is igazat adni. Van olyan, aki hisztis. Van önző. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, csak most az enyém lett kibeszélve, amit nem is bánok. Így könnyebb elfogadnom magam. Ha máshoz próbálok hasonlítani, akkor csak komplett hülyének érzem magam, nem jobb embernek. Ha önmagam vagyok, és a saját korlátaimon belül maradok ( legyen akár erkölcsi vagy akármi más), viszont nyugodt maradok, és a kiegyensúlyozottsághoz közelítek, ami másoknak sem rossz, mert őket is felvidítom. Na ezt elég alaposan kielemeztem.
Amúgy a széplaki élményeim közül a legeslegszebb az volt, amikor anyával, apával, Ivettel Barbival éjszaka bementünk fürödni. Csodálatos volt. Kétszer is bementünk. A hold ezeken az estéken hatalmas volt. Voltak felhők, de sok csillag látszott. Ráfeküdtem a víz tetejére, és hagytam, hogy a hullámok ringassanak. Talán... talán életem egyik legemlékezetesebb élménye. Eddigi életemben csak egyszer fürödtem este a Balatonban, de arra már nem is emlékszem, olyan kicsi voltam. Óvodás. Akkor a nagyszüleim vittek el, de most anyáékkal egyszerűen fantasztikus volt. Hülyéskedtünk, kiabáltunk, játszottunk, úszkáltunk, az mind nagyon jó volt, de az a néhány pillanat, amikor "egyedül" voltam, és a vízen fekve néztem a csillagokat, hát az csodálatos volt.
Volt egy nagyon izgalmas dolog is utolsó nap! A nyaraló mögött van egy telek, amivel a gazdája már évtizedek óta nem is törődik. Az egészet benőtte a gaz, olyasmi mint egy dzsungel. Áll ott egy ház. Nekem idáig fel sem tűnt. Az unokatestvéreim ( és a testvéreim ) könyörögtek, hogy vigyem be őket, mert azt mondták, csak felnőttel mehetnek oda. Eleinte nem volt kedvem hozzá, de rábeszéltek. Na jó, nem volt nehéz dolguk. Átmásztunk a kerítésen és bementünk a házba. Bevallom, egy pillanatra pánikba estem, amikor beléptem az ajtón. Olyan volt, mint egy kísértetház. Régi, ijesztő, sötét. Szanaszét újságok hevertek, sok szemét, amitől alig tudtunk lépni. Három szoba volt, ebből egy a konyha, és volt egy nappali, meg egy padlás, amin rég elkorhadtak a gerendák, úgyhogy természetesen nem mentünk fel. A hálószobában bolt két ágy, egy gyógyszeres polc, ami tele volt fiolákkal, és néhány kisebb szekrény, meg egy ruhásszekrény. Nem igazán találtunk használható dolgot. Az öcsémnek találtunk egy kis műanyag kocsit lovakkal, azt megszereztem neki, én pedig találtam kettő kopott és koszos, de mégis szép fémtálcát. Elég nehezek, de elhoztam őket. A konyhában nem tudtunk körülnézni, annyira sötét volt. A másik szoba még a konyhánál is sötétebb, és félig el is volt takarva deszkákkal, oda be sem léptünk. Márk azt mondta, olyan ez a hely, mint a Spiderwick krónikákban a padlás. Engem nyomasztott a hely, de valahol kimondhatatlanul izgalmasnak találtam. A gyerekek csivitelése miatt elviselhető volt, de aztán bementem anyuval is, aki rögtön elkezdte, hogy biztos valaki felakasztotta magát, meg előjön valami szellem, stb...stb... na akkor kicsit szívrohamot kaptam. Még egyszer visszamentem a húgommal és a barátnőmmel, de akkor már kifejezetten rossz volt, úgyhogy hamar eljöttünk.
ÁÁ. Már most hiányzik a Balaton. Olyan jó volt. Minimális idegeskedés, sok szép dolog, család... bár nagyon hiányoztak az itthoniak, mégis úgy éreztem, az a hét úgy volt jó, ahogy volt. Most kicsit elveszettnek érzem magam újra itthon, de majd minden megy tovább. És talán változik is. Túllépek a rossz dolgokon, javítok, próbálkozom. Kevesebb kiborulás, több vidámság, és pasizás... na majd ha kedvem lesz persze. És sok-sok bulizás. Hátha egyszercsak becsap a villám, és megtalálom a nagy Ő-t, mint a filmekben, ő rám mosolyog, én vissza, és minden rendben lesz. És onnantól soha többé nem lesz ilyenfajta problémám. Már csak a többi 999999999 gondra kell majd koncentrálnom... ami most nincs, de ha majd elkezdődik az iskola, akkor lesz. Mindegy, nem aggódom, kiélvezem a nyár hátralevő részét, és önmagam maradok. Nyugalom. Minden rendben lesz. Minden.