Nem olyan rég megkaptam a legjobb barátnőmtől, hogy túl komolyan veszem az ígéreteket. Tudniillik, nálam a becsszó szent és sérthetetlen, az ígéret szintén. Ezért is van az, hogy inkább nem ígérek, vagy csak nagyon ritkán, és csak akkor, ha biztosan be tudom tartani. Hiszen erre valók az ígéretek, nem?
Persze megértem, hogy vannak helyzetek, amikor kénytelen az ember megszegni adott szavát, de ehhez egy becsületes embernél elég nyomós indokra van szükség. Van, aki azért ígérget, hogy az ígéret pillanatban hálásak legyünk neki, aztán szépen megfeledkezhessen róla. Ilyenkor nagyon dühös és csalódott tudok lenni, mire mindenki elnézően mosolyog: olyan kis naiv vagy, ez csak neked fontos...! Ami tévedés. Mert mindenki utálja, ha hazudnak neki, és igenis ismerek embereket, akiknek nem kell életekre esküdözni, ha megígérnek valamit, mert számít nekik annyit a bizalom, hogy nem vernek át.
Na persze nekem is esküdtek már az életemre, elég sokszor. Akinek már muszáj életre esküdni hogy higyjünk neki, azzal már amúgy sincs minden rendben. És ez igaz, mert jó, hogy nem rajta függött az életem.
Különben már rég meghaltam volna. Többször is.
Nem igaz, hogy csak neked fontos, csak van aki már ha nem is jó így, de elfogadta, hogy előfordul olyan, hogy az ígéretek mennek a levesbe. Élettapasztalat, vagy emberismeret, nem tudom nem is fontos, csak a kétkedés meggátolja a csalódást. Remélem ritkán fog előfordulni az életedben.
VálaszTörlés