Az ínszalagom. Elszakadt. Méghozzá a jobb lábamban. Szilveszter éjjel kisietek a presszóból, nem veszem észre a lépcsőfokot, és leülök. De elég fájdalmasan. Két nappal később irány a Honvéd kórház, ahol begipszelik a lábamat, közlik, hogy ez fekvőgipsz, és nem állhatok rá (nem mintha rá tudtam volna állni az esés óta), és kedden menjek vissza. Á, gondoltam, alig négy nap, amikor meglátom a papírt. Tíz nap. Utána pedig hat hétig bokarögzítő, amivel tudok majd járni. Rájöttem milyen, amikor minden apró, hétköznapi dolog nehézséget jelent (mint megtenni egyedül három métert.) Milyen folyton mindenkit ugráltatni magam körül, a fürdéshez segítséget kérni, reggelente injekciót kapni (nehogy trombózisom legyen), közben aggódni az iskolai félév miatt... hát igen, nem így képzeltem az újév első hónapját. Viszont sok új dolgot tanultam. Nem pont arra gondolok, hogyan kell fenéken csúszva közlekedni az emelet és a földszint között, inkább a körülöttem élők folytonos segítségére. Hogy tényleg mindenben segítenek, és nem csak a családom. Ez őrült jól esik, tényleg! Imádok mindenkit!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése