Mindig

Mosolyod ragyogó,
Ölelésed biztonság.
Jó vagy és odaadó,
Szükségem van rád.

Barátságunk őszinte,
Sehol a harag,
Reméltük, én, és te:
Ez mindig így marad.

Aztán jön a veszély,
Elillan a nyugalom,
A napot elűzi az éj,
S én rettegek nagyon.

Dühös vagy, és kiáltasz
Dacomból nem engedek,
Te mind jobban ordítasz,
Elrántod kezedet...

Rángatsz, dobálsz,
Lefogod karjaim,
Minél jobban kiabálsz
Annál nagyobbak kínjaim.

Félek tőled, megijesztesz,
Kezed ütésre emeled,
De te nem vagy, ki ilyet tesz,
Már én sem harcolok ellened.

De hiába: a seb már itt van,
A gyógyulás oly nehéz,
S a félelem bennem van,
Mikor lendül újra a kéz.

Szeretetem béklyóba zár,
Azt teszel, amit akarsz.
De félsz már bennem bujkál,
Ha barátom így is maradsz.

Nem szeretlek kevésbé,
Nem távolodtam el.
Csak a skála vált szélesebbé
Bonyolult érzéseimmel.

Ne tarts, ne félj, itt vagyok,
Rám mindig számíthatsz .
Csak egyre kérlek nagyon:
Ne bánts, akkor sem, ha bánthatsz.

Tudod jó, hogy megteheted,
Úgy is mindig itt leszek.
De nagyon kérlek, ne tedd többet,
Különben tán... tönkremegyek.